A „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” építészpályázat 2025 új épület kategória I. helyezését Robogány Andrea (Kvadrum Építész Kft.) kapta a „Csigabiga Bölcsőde, Kóspallag” pályaműért!
A pályaművet Jánosi János Ybl- és Pro Architectura-díjas építész méltatta.
„A hagyományt nem ápolni kell, mert nem beteg.
A hagyományt nem őrizni kell, mert nem rab.
A hagyományt megélni kell...”
A nemrég elhunyt népzenész Sebő Ferenc idézete hűen fejezi ki azt a gondolatiságot, amit az adott épület is képvisel. Nem véletlen az sem, hogy egy népzenészt idéztem. Mert ahogy mondják, az építészet megfagyott zene. A századfordulón szintén a hagyományokhoz forduló Kós Károly építész és annak köre a „Megfagyott Muzsikusok” címmel adtak ki építészeti újságot egyetemi éveik alatt, amiből aztán egy akkor igazán kortárs, a magyar hagyományokra épülő, máig híres, új építészet született Magyarországon.
Az építészet jó esetben jóval több pusztán a falak, födémek, tetők összességénél, jóval több a puszta önkifejezésnél. Sokkal inkább egy újjáéledő település, egy újjáéledő közösség önkifejeződése. „Tradíció és Innováció!” Ahogy a swisspor vállalatcsoport pályázatának nevében is benne van.
Egy börzsönyi kis település – Kóspallag – és annak főépítésze – Robogány Andrea – is ezt tűzte zászlajára. Ebből kiindulva egy olyan ház született, amely megélni akarja hagyományait. Nem hátat fordít annak, nem mindenáron keresi az újat, hanem abból táplálkozik, úgy akar belesimulni, hogy egyben a jövőbe vetett hitet táplálja. Az építészetet eszközként tekinti és nem célként használja. A valahai utcaképet idézi, azt a hagyományt követi, ami az övék. Mert adott esetben, amikor Svájc egy kis hegyi falujába, Toszkánába vagy Abbáziába utazunk, ott sem az általánost, az internacionálist, hanem a helyi ízt, a tradicionálisat keressük és szeretjük, azért is utazunk oda. Ezekhez társul az épület funkciója, használata és az ebből is következő homlokzati megjelenése. Kedvességével, egyediségével tükrözi a tiszta gyermeki lelket, amely egyszerre ragaszkodik szülei szeretetéhez és kíváncsian keresi az újat is, azt a többletet, amelyért a világra érkezünk. Az épületen minden forma, minden szerkezet, minden anyag ehhez próbál igazodni, nem öncélú. Az utcaképbe illeszkedés oromfalas kialakítása, a nyeregtetők arányai, a nyílászárók formája-osztása, a téglák és színek játékossága mind-mind ezt az elvet követi. A régi házak léptékét veszi példának, de úgy, hogy egyben méretéhez képest egy középület rangját, a bejárat hangsúlyát is megadja annak. Az egyszerű nyeregtető a belsőben látványos, „ollós” nyitott fedélszékké alakul, megemeli a gyermeki lelket és levegőt, „lehetőséget” biztosít egyben az ott folyó nevelésnek. Az anyagválasztás is tradicionális, szintén a hagyományokhoz igazodik. Tégla vakolt és látszó falak, emelt kő lábazat, faburkolatok és fa nyílászárók, hagyományos natúrpiros szegmensvágású cserép, melyek idővel a házhoz nemesednek és egyben követik azt a tradíciót, melyet elődeink hagyományoztak ránk. Szívből reménykedünk, hogy majd az utánunk jövők is folytatják mind anyagban és mind gondolkodásban ezt a fajta örökséget, de most azt hiszem, mi teszünk is érte. Ezért is díjazta a zsűri az új épület kategória 1. díjával az épületet. Gratulálunk az építő közösségnek, de most elsősorban az építésznek.” – hangzott el a pályázat méltatása során.
A tervezési feladattal kapcsolatban Terdik Bálint gondolatait osztjuk meg, ami az Országépítő folyóirat 2025/1. számában is megjelent:
„…Új életet kell építeni a semmi helyén úgy, hogy elővesszük a régi képeket, bejárjuk a vidéket és a múlt metamorfózisát letesszük a leromboltak helyére. Ez hosszú, szívós munkát igényel, és a megrendelő város, község következetes értő támogatását, akaratát." Makovecz Imre
Be kell vallanom, azt hiszem, Kóspallag nem a világ közepe. Sőt, inkább egész a legszéle. Talán épp ennek köszönhetően maradt meg erdők ölelte békés kis völgynek, ahol természetes módon alakul még az élet. Itt még érvényesek a hagyomány elvei. A centrum pezsgésének itt nyoma sincs, ott az innováció, az egyedi, a mindig új és mindig más az érték, itt az állandóság, a közös ősiség. Nem véletlen, hogy az ősforrás keresése során a legtöbben itt lyukadnak ki: a periférián. Mert a Makovecz Imre által emlegetett „másik Magyarország” világának bizony itt van a központja. Az emberek itt csak olyasmit csinálnak, amire valóban szükség van. Beszélnek egymással, és ahogy az emberek is tiszteletben tartják egymást, a házak is egymáshoz igazodnak. Kicsit olyan, mintha a házak is beszélnének egymással. Egy közös nyelvet, a Kárpát-medencei hagyományos építészet régmúltból örökölt ősi nyelvét. Kóspallag még fiatal falu, ez a nyelv ősibb, mélyebbről jön. Minden bizonnyal itt a Börzsöny mélyéről fakad, ezért megváltoztathatatlan erővel irányítja az építők kezét. Már azokét, akik meghallják, értik és figyelnek rá. Persze látni egyedi megoldásokat, egy-egy sajátos szófordulatot, de ettől csak érdekesebb, gazdagabb lesz ez a közös nyelv. Vannak, akik prózában beszélik, akad, aki verselni is tud. Van, aki hadar, van, aki durván, akad, aki választékosan tud szólni. De alapvető, hogy értsük és megtanuljuk beszélni ezt a nyelvet. Anyanyelvi szinten kell ismerni ahhoz, hogy egyedi gondolatainkat érthetően közölni tudjuk. Enélkül a tudás nélkül minden innovatív építészeti tett csak gagyogásnak tűnne egy folyamatosan csak keresett, de egyre távolodó idegen nyelven.
Robogány Andrea anyanyelvi szinten beszéli a Kárpát-medencei hagyományos építés kortalan, mélyről gyökerező építészeti- és formanyelvét. Nem dadog, nem keresi a szavakat, személyére jellemző könnyed boldogsággal használja. Szerintem ez látszik a házain Kóspallagon.
Hogy hogyan alakult, hogy ezek a házak megépülhettek? Úgy, mint szinte minden más is a világ szélein, az úgynevezett periférián: természetesen, magától értetődő módon, mintha másképp nem is lehetne. A Polgármester Úr látva a szomszéd falu sikereit, megkérdezte őket, hogy csinálják? Elmondták neki, hogy a megoldás egy jó főépítész, aki igazi gazdája a településnek. Így aztán lett Kóspallagnak is. Ajánlásra választottak, bizalmi alapon, mert csak így lehet. A bizalom pedig megteremtette azt az értő, támogató légkört, amiről a bevezetőben a mester Makovecz Imre ír. A község támogatja, a főépítész pedig a támogatást meghálálva új életet teremt. Előveszik a régi fényképeket, ahogy azt a Mester tanácsolta, és a képek nyomán új házak születhetnek. Kicsit olyanok, mint a fényképen a régi, de kicsit mások, hiszen új kéz alkotta őket. De egy nyelven szólnak. Pont, ahogyan ennek lennie kell, letette a múlt metamorfózisát a lerombolt helyére. A Kóspallagi Csigabiga Minibölcsőde ilyenformán tiszteletadás a Mester felé, zavarba ejtően pontos követése az iránymutatásnak. Az egykor itt állt kis üzlet és a régi fotókon jól felismerhető rá merőleges gerincű másik épületrész visszaköszön a minibölcsőde tömegképzésében, de a tervező még az anyaghasználattal is utal a falu hagyományaira. A kerítéssel összeépített erős kőlábazat magasabb, mint a régi fotók világa szerint a hely hagyománya diktálná, de ezzel csak kiemeli középület jellegét.
A kóspallagi főépítészi munka nem előzmény nélküli. Látszott Robogány Andrea keze nyoma már korábban Verőcén, Bogácson vagy Etyeken is. Ezt az építészeti nyelvet, formálást is tanulni, gyakorolni kell egy mester mellett. Ha már a gyakorlás megvan, a szakma készségszinten a zsebben, akkor az alkotó kéz nem okoskodva, kreált elméleti struktúrából kiindulva dolgozik, hanem egy belső hangra hallgat, egy rejtett őserő formálja a házakat. Nagyot mondás, nagy alkotás helyett egyszerűen szépet és jót szeretne építeni. Mivel lelkes, és szereti, amit csinál, sikerül is! Nem hiszem, hogy tanulmányokban kellene kutatni, hogy mi a jellemző sűrűsége, beépítettsége, magassága egy falunak. Nem kell publikálni benapozási adatokból doktori dolgozatot, nincs szükség statisztikára a kerítések vagy tetőfedések anyaghasználatáról. De kell helyette illeszkedő, a helyi közösségek számára befogadható, szerethető tömegformálás, a helyhez kötődő anyaghasználat és egy mindent átható hangulat. Egy érzés, hogy az épületek – legyen az új vagy régi – a hely szelleméből (micsoda elcsépelt szókombináció) táplálkoznak.
A hely nyelvét kell beszélni, egy pici, de felismerhető akcentussal.”
Tervező: Robogány Andrea
Fotó: Varga Csaba
Statika: Donáczi Péter
Gépészet: Kékesi András
Elektromos tervező: Szabó Árpád
Köszönjük Robogány Andreának a remek munkát, és gratulálunk az I. helyezéshez!
