CREATON-ból swissporTON. A dizájn, a tartósság most svájci minőséggel párosul.

CREATON ÉPÍTÉSZHALLGATÓI PÁLYÁZAT 2024 - Számuel Boglárka pályaművének bemutatása

02 július 2025

Hírek

A „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” építészhallgatói pályázat 2024 megoszott I. díját Számuel Boglárka (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kapta a „Közösségi stég, Dunakeszi Tőzegtavak” pályaműért!

A konzulense Falvai Balázs DLA​ volt.

A hallgatói pályaművet Bordás Péter a BORD Építész Stúdió alapítója és vezető tervezője, Ybl díjas és Csonka Pál-éremmel kitüntetett építész, a 2023. évi építész pályázat nyertese méltatta.

„A hely egy olyan pozíció, amit valaki vagy valami elfoglal, így definiálhatjuk ezt a látszólagosan axiómaként értelmezhető szót. Ha megértjük, hogy mi késztet bennünket, hogy egy helyet elfoglaljunk, akkor megértjük miért, és hogyan helyezünk el tárgyakat, alkotunk épületeket környezetünkben.

A tőzegtavak bűvkörében építkező és egyben a környezetet romboló emberek építő vagy akár kártékony munkája a hely által inspirált folyamat.

Számuel Boglárka munkája nem csupán visszaidézi a régen oly becses hely értékeit, hanem rámutat a hely fogalmára. Arra a pontra hol jó lenni, ahol egyszerűen és magától érthető minden. A tervezési folyamatban ennek az egyszerű fogalomnak az újra definiálása történik a helyi építészet nyelvén.

Sokszor érezzük modorosnak és erőltetettnek a talált anyagok koncepciójára épített terveket, de ebben az esetben másról van szó. Az építőanyagok és a forma egy az építészet pillanatnyi mozzanatát, egy múló állapotot idéz, annak mindenki számára érthető és szerethető módján.” -hangzott el a pályázat méltatása során.

A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait Számuel Boglárka is megosztotta velünk:

„HELYSZÍN: Dunakeszi határában egykor egy csendes, eldugott mocsár bújt meg, ahol az idő mintha megállt volna. A vízben gazdagon burjánzottak a növények: sás, nád és fű szőtte át a tájat. Amikor elpusztultak, lassan alámerültek a víz mélyére.

A mocsár vizében azonban különleges körülmények uralkodtak: az oxigénhiányos közeg megakadályozta, hogy az elhalt növények gyorsan lebomoljanak, így azok rétegenként rakódtak egymásra. Az évek, évszázadok során ez a folyamat tovább folytatódott, a növényi maradványok vastag rétegeket képeztek.

Ez a folyamat vezetett a tőzeg kialakulásához. A mocsár csendjében, a növények emléke tőzeggé sűrűsödött, amely az idő múlásával értékes természeti kincs lett.

1950-es években felfedezték az itt megtalálható a tőzegkincset, melyet évszázadokon át rejtett a föld. Az emberek rájöttek, hogy a tőzeget többféleképpen is fel lehet használni: tüzelőanyagként, a mezőgazdaságban talajjavítóként, valamint a gyógyászatban is alkalmazták iszappakolások formájában, hogy enyhítsék a különböző ízületi fájdalmakat.

Ahogy egyre több tőzeget bányásztak ki, mély árkok maradtak hátra a mocsár helyén. Ezek az árkok azonban nem maradtak sokáig üresen. Egyik évben, amikor a Duna vize megáradt, elöntötte a tőzegbánya gödreit. Az elárasztott árkokból különleges formájú tavak jöttek létre, amelyek a természet új arcát mutatták meg.

A különleges tavakat hamar felfedezte a horgászok közössége. A MÁV Sporthorgász Egyesület lelkes tagjai idővel egyre többen érkeztek ide, hogy élvezzék a természet nyugalmát.

Ahogy nőtt az érdeklődés, a horgászok új ötlettel álltak elő: régi vasúti kocsikat alakítottak át kis horgászházakká. Ezeket a házikókat ki lehetett bérelni, sokan jöttek, hogy egy kis időt eltöltsenek a tavak partján. A hely egyre népszerűbbé vált, és sok bérlő annyira megszerette a környéket, hogy meg szerették volna vásárolni ezeket a házikókat. Így az idő múlásával a horgászházak magántulajdonba kerültek.

Az ezredforduló táján azonban a terület varázsa már nem csak a horgászokat vonzotta. Egyre több ember költözött ide üdülés és lakhatás céljából, élvezve a tavak nyugalmát és a természet közelségét. Ez azonban feszültséget szült a horgászok és az új lakók között. A horgászok csendet és nyugalmat kerestek, míg az üdülők gyakran másféle szórakoztató programokat szerveztek. A két csoport közötti nézeteltérések idővel egyre élesebbek lettek, és a helyi közösség kettészakadt. A horgászok csoportja a terület déli részén alvégnek hívja magát, míg az üdülésre vágyók északon található csoportja a felvég nevet viseli.

A horgásztavak közepén áll egy sziget, amelyen egykoron kisházak sorakoztak. A ketté szakadt közösség egy semleges pontján található, mindentől eltávolodva. A tavak partján lakók azonban mohóvá váltak, és mindenki a saját érdekeit előtérbe helyezve kezdett el munkálkodni. A kertek végében mély árkokat ástak, ezzel a tavakkal való közvetlen kapcsolatot biztosítva. A természet rendjének megbolygatása azonban nem várt következményekkel járt: a sziget fokozatosan elmozdult, mivel a körülötte lévő föld instabillá vált. A sziget lakói végül kénytelenek voltak elköltözni, és idővel a házakat is lebontották. A sziget magára maradt, a természet pedig visszavette, ami egykor az övé volt.

A szigetet az idő múlásával újra benőtte a növényzet: lápi fajok, páfrányok és zsurlók lakhelyévé vált. Az emberi kéz által kizsigerelt környezet közepén ez egy különleges, semleges terület.

Elképzeléseim szerint a sziget újra életre kelhetne, ahol a természet és az emberek közösen dolgoznak a regeneráció érdekében. A látogatók és a helyiek közösen dolgozhatnának a természetes ökoszisztéma helyreállításán, miközben maguk is részeseivé válnának a változásnak. Ez a közös erőfeszítés nemcsak a szigetet állítaná vissza régi pompájába, hanem a közösséget is. A sziget, ahol a kölcsönös törődés és gondoskodás a legfontosabb értékek közé tartozik, lehetőséget adna arra, hogy az emberek újra kapcsolatba lépjenek a természettel és egymással.

A sziget egy olyan közösségi térré válna, amely gondoskodásra tanít. Elsősorban nyáron, az ide érkező iskoláscsoportok, erdei iskolások, madár megfigyelők és a helyi lakosok erre ösztönző foglalkozásokon vehetnének részt, melynek ez a közösségi tér nyújtana helyszínt.

ÉPÜLET: A nap fénye csillogott a víz felszínén, amikor a vándor a kis csónakba lépett, amely az utca végén található kikötőstégen várt rá. A csónak könnyedén siklott a tavon, miközben a víz sima tükrén már megjelent az emeletes stég sziluettje. Az épület, amely, mint egy különös sziget a vízen, lassan kirajzolódott, ahogy egyre közelebb ért a csónak. A rajta elhelyezkedő kisházak apró faluként csoportosultak a stégen. Ahogy a csónak az építményhez közeledett, a vándor érezte a hely sajátos atmoszféráját, mintha a sziget és az épület egyaránt hívogatta volna őt, hogy felfedezze a körülötte fellelhető világot.

PROGRAM: A tervezett épületem a sziget közelében elhelyezkedő többszintes közösségi stég. Keretet biztosít a különböző kisházaknak, melyek az emberi tevékenységek színteréül szolgálnak. A kisházak formavilága a helyi spontán építészet eszköztárából merít. Emellett az épületformák a különböző funkciókból következnek.

A stégről elérhető sziget ásatás-szerűen van feltárva. Átrendezhető pallókon lehet bejárni, amelyek a stég raszterével megegyező rendszerben levert cölöpökön nyugszanak. A tanösvény üres mezőiben elszórva a kisházak formavilágát idéző állat menedékek fedezhetőek fel.

Az emeletes stégen négy különböző karakterű könnyűszerkezetes kisház található: egy konyha, egy háló, egy vizesblokk és egy kilátó épület. Az építmények karaktereit a helyi önszerveződő építési folyamatokból született horgászkunyhók építészeti világa ihlette. A négy különböző homlokzat eltérő burkolatot kapott, amelyek helyben is fellelhető anyagok.

ANYAGHASZNÁLAT: Fontos volt számomra, hogy a karakterek különbözzenek anyagukban és formájukban, mégis látszódjon, hogy azonos terv részei. A homlokzatburkolatok különböző anyagúak, ám azonos árnyalatúak. A különböző burkolatok színeinek kiindulási pontja a CREATON KLASSIK hódfarkú cserép volt. Ennek árnyalatához van igazítva a szabvány francia pala-, deszka- és hullámlemez-fedés színe is. Az anyagok a felületükből adódóan különböző tónussal rendelkeznek.

A konyhaépület burkolataként a KLASSIK hódfarkú “NUANCE” vörös engóbozott CREATON cserepet választottam, mivel karakteres megjelenése jól illeszkedik az épület kürtőszerű formájához, amely a hagyományos kemencék és tűzhelyek világát idézi. Az időjárásálló engóbozott bevonat véd a mohásodás és a szennyeződések ellen, így hosszú távon is megőrzi intenzív színét. A hódfarkú cserép kis elemméretéből fakadóan plasztikusan követi az épület vertikális tömegképzését, erősítve az épület kürtő jellegét. Természetes anyaghasználatának és tartósságának köszönhetően a választás nemcsak esztétikai, hanem fenntarthatósági és funkcionalitási szempontból is indokolt.”

Számuel Boglárka

Köszönjük Boglárka és gratulálunk a megosztott I. helyezéshez!

Contact form

*Indicates a required field

File upload Optional

Drag and drop file

PNG, JPG, GIF or PDF up to 10MB

Upload file

Thank you for reaching out!

Your message has been successfully sent.

We've sent a confirmation email to the address you provided. One of our team members will review your message and get back to you as soon as possible.

In the meantime, feel free to explore our Knowledge Hub or follow us on social media for updates.

Hírlevél cím

Ki Ön? (optional)

I plan to build a home: (optional)

Sikeres feliratkozás!

Your newsletter subscription is confirmed. Look out for practical tips, product updates, and expert insights in your inbox soon.