A „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” építészhallgatói pályázat 2024 megoszott I. díját Számuel Boglárka (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kapta a „Közösségi stég, Dunakeszi Tőzegtavak” pályaműért!
A konzulense Falvai Balázs DLA volt.
A hallgatói pályaművet Bordás Péter a BORD Építész Stúdió alapítója és vezető tervezője, Ybl díjas és Csonka Pál-éremmel kitüntetett építész, a 2023. évi építész pályázat nyertese méltatta.
„A hely egy olyan pozíció, amit valaki vagy valami elfoglal, így definiálhatjuk ezt a látszólagosan axiómaként értelmezhető szót. Ha megértjük, hogy mi késztet bennünket, hogy egy helyet elfoglaljunk, akkor megértjük miért, és hogyan helyezünk el tárgyakat, alkotunk épületeket környezetünkben.
A tőzegtavak bűvkörében építkező és egyben a környezetet romboló emberek építő vagy akár kártékony munkája a hely által inspirált folyamat.
Számuel Boglárka munkája nem csupán visszaidézi a régen oly becses hely értékeit, hanem rámutat a hely fogalmára. Arra a pontra hol jó lenni, ahol egyszerűen és magától érthető minden. A tervezési folyamatban ennek az egyszerű fogalomnak az újra definiálása történik a helyi építészet nyelvén.
Sokszor érezzük modorosnak és erőltetettnek a talált anyagok koncepciójára épített terveket, de ebben az esetben másról van szó. Az építőanyagok és a forma egy az építészet pillanatnyi mozzanatát, egy múló állapotot idéz, annak mindenki számára érthető és szerethető módján.” -hangzott el a pályázat méltatása során.
A tervezési feladattal kapcsolatos gondolatait Számuel Boglárka is megosztotta velünk:
„HELYSZÍN: Dunakeszi határában egykor egy csendes, eldugott mocsár bújt meg, ahol az idő mintha megállt volna. A vízben gazdagon burjánzottak a növények: sás, nád és fű szőtte át a tájat. Amikor elpusztultak, lassan alámerültek a víz mélyére.
A mocsár vizében azonban különleges körülmények uralkodtak: az oxigénhiányos közeg megakadályozta, hogy az elhalt növények gyorsan lebomoljanak, így azok rétegenként rakódtak egymásra. Az évek, évszázadok során ez a folyamat tovább folytatódott, a növényi maradványok vastag rétegeket képeztek.
Ez a folyamat vezetett a tőzeg kialakulásához. A mocsár csendjében, a növények emléke tőzeggé sűrűsödött, amely az idő múlásával értékes természeti kincs lett.
1950-es években felfedezték az itt megtalálható a tőzegkincset, melyet évszázadokon át rejtett a föld. Az emberek rájöttek, hogy a tőzeget többféleképpen is fel lehet használni: tüzelőanyagként, a mezőgazdaságban talajjavítóként, valamint a gyógyászatban is alkalmazták iszappakolások formájában, hogy enyhítsék a különböző ízületi fájdalmakat.
Ahogy egyre több tőzeget bányásztak ki, mély árkok maradtak hátra a mocsár helyén. Ezek az árkok azonban nem maradtak sokáig üresen. Egyik évben, amikor a Duna vize megáradt, elöntötte a tőzegbánya gödreit. Az elárasztott árkokból különleges formájú tavak jöttek létre, amelyek a természet új arcát mutatták meg.
A különleges tavakat hamar felfedezte a horgászok közössége. A MÁV Sporthorgász Egyesület lelkes tagjai idővel egyre többen érkeztek ide, hogy élvezzék a természet nyugalmát.
Ahogy nőtt az érdeklődés, a horgászok új ötlettel álltak elő: régi vasúti kocsikat alakítottak át kis horgászházakká. Ezeket a házikókat ki lehetett bérelni, sokan jöttek, hogy egy kis időt eltöltsenek a tavak partján. A hely egyre népszerűbbé vált, és sok bérlő annyira megszerette a környéket, hogy meg szerették volna vásárolni ezeket a házikókat. Így az idő múlásával a horgászházak magántulajdonba kerültek.
Az ezredforduló táján azonban a terület varázsa már nem csak a horgászokat vonzotta. Egyre több ember költözött ide üdülés és lakhatás céljából, élvezve a tavak nyugalmát és a természet közelségét. Ez azonban feszültséget szült a horgászok és az új lakók között. A horgászok csendet és nyugalmat kerestek, míg az üdülők gyakran másféle szórakoztató programokat szerveztek. A két csoport közötti nézeteltérések idővel egyre élesebbek lettek, és a helyi közösség kettészakadt. A horgászok csoportja a terület déli részén alvégnek hívja magát, míg az üdülésre vágyók északon található csoportja a felvég nevet viseli.
A horgásztavak közepén áll egy sziget, amelyen egykoron kisházak sorakoztak. A ketté szakadt közösség egy semleges pontján található, mindentől eltávolodva. A tavak partján lakók azonban mohóvá váltak, és mindenki a saját érdekeit előtérbe helyezve kezdett el munkálkodni. A kertek végében mély árkokat ástak, ezzel a tavakkal való közvetlen kapcsolatot biztosítva. A természet rendjének megbolygatása azonban nem várt következményekkel járt: a sziget fokozatosan elmozdult, mivel a körülötte lévő föld instabillá vált. A sziget lakói végül kénytelenek voltak elköltözni, és idővel a házakat is lebontották. A sziget magára maradt, a természet pedig visszavette, ami egykor az övé volt.
A szigetet az idő múlásával újra benőtte a növényzet: lápi fajok, páfrányok és zsurlók lakhelyévé vált. Az emberi kéz által kizsigerelt környezet közepén ez egy különleges, semleges terület.
Elképzeléseim szerint a sziget újra életre kelhetne, ahol a természet és az emberek közösen dolgoznak a regeneráció érdekében. A látogatók és a helyiek közösen dolgozhatnának a természetes ökoszisztéma helyreállításán, miközben maguk is részeseivé válnának a változásnak. Ez a közös erőfeszítés nemcsak a szigetet állítaná vissza régi pompájába, hanem a közösséget is. A sziget, ahol a kölcsönös törődés és gondoskodás a legfontosabb értékek közé tartozik, lehetőséget adna arra, hogy az emberek újra kapcsolatba lépjenek a természettel és egymással.
A sziget egy olyan közösségi térré válna, amely gondoskodásra tanít. Elsősorban nyáron, az ide érkező iskoláscsoportok, erdei iskolások, madár megfigyelők és a helyi lakosok erre ösztönző foglalkozásokon vehetnének részt, melynek ez a közösségi tér nyújtana helyszínt.
ÉPÜLET: A nap fénye csillogott a víz felszínén, amikor a vándor a kis csónakba lépett, amely az utca végén található kikötőstégen várt rá. A csónak könnyedén siklott a tavon, miközben a víz sima tükrén már megjelent az emeletes stég sziluettje. Az épület, amely, mint egy különös sziget a vízen, lassan kirajzolódott, ahogy egyre közelebb ért a csónak. A rajta elhelyezkedő kisházak apró faluként csoportosultak a stégen. Ahogy a csónak az építményhez közeledett, a vándor érezte a hely sajátos atmoszféráját, mintha a sziget és az épület egyaránt hívogatta volna őt, hogy felfedezze a körülötte fellelhető világot.
PROGRAM: A tervezett épületem a sziget közelében elhelyezkedő többszintes közösségi stég. Keretet biztosít a különböző kisházaknak, melyek az emberi tevékenységek színteréül szolgálnak. A kisházak formavilága a helyi spontán építészet eszköztárából merít. Emellett az épületformák a különböző funkciókból következnek.
A stégről elérhető sziget ásatás-szerűen van feltárva. Átrendezhető pallókon lehet bejárni, amelyek a stég raszterével megegyező rendszerben levert cölöpökön nyugszanak. A tanösvény üres mezőiben elszórva a kisházak formavilágát idéző állat menedékek fedezhetőek fel.
Az emeletes stégen négy különböző karakterű könnyűszerkezetes kisház található: egy konyha, egy háló, egy vizesblokk és egy kilátó épület. Az építmények karaktereit a helyi önszerveződő építési folyamatokból született horgászkunyhók építészeti világa ihlette. A négy különböző homlokzat eltérő burkolatot kapott, amelyek helyben is fellelhető anyagok.
ANYAGHASZNÁLAT: Fontos volt számomra, hogy a karakterek különbözzenek anyagukban és formájukban, mégis látszódjon, hogy azonos terv részei. A homlokzatburkolatok különböző anyagúak, ám azonos árnyalatúak. A különböző burkolatok színeinek kiindulási pontja a CREATON KLASSIK hódfarkú cserép volt. Ennek árnyalatához van igazítva a szabvány francia pala-, deszka- és hullámlemez-fedés színe is. Az anyagok a felületükből adódóan különböző tónussal rendelkeznek.
A konyhaépület burkolataként a KLASSIK hódfarkú “NUANCE” vörös engóbozott CREATON cserepet választottam, mivel karakteres megjelenése jól illeszkedik az épület kürtőszerű formájához, amely a hagyományos kemencék és tűzhelyek világát idézi. Az időjárásálló engóbozott bevonat véd a mohásodás és a szennyeződések ellen, így hosszú távon is megőrzi intenzív színét. A hódfarkú cserép kis elemméretéből fakadóan plasztikusan követi az épület vertikális tömegképzését, erősítve az épület kürtő jellegét. Természetes anyaghasználatának és tartósságának köszönhetően a választás nemcsak esztétikai, hanem fenntarthatósági és funkcionalitási szempontból is indokolt.”
Számuel Boglárka
Köszönjük Boglárka és gratulálunk a megosztott I. helyezéshez!