A „Tradíció és Innováció – Tető az építészetben” építészpályázat 2025 épületfelújítás kategória III. helyezését Józsa Dávid, Radics Andrea, Takács Norbert (archi.doc építésziroda Kft.) kapta a „Darazsak Campus, kollégium, rehabilitációs és oktatóközpont, Sopron” pályaműért!
A pályaművet Horváth Gergely okl. építészmérnök, építőmérnök, a 2024. évi pályázat nyertese méltatta.
„Sopron a hazai kosárlabdázás egyik fellegvára, sokak számára pedig annak fővárosa is. Ebben a különleges sportkulturális közegben jött létre – a magyar kormány támogatásával – a Darazsak Sportakadémia új kampusza. A kosárlabda-utánpótlás számára olyan feltételeket biztosít ez az intézmény, mely nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Kelet-Európában is egyedülálló.
A megvalósult campus egy közel négyezer négyzetméteres sport- és oktatási központ, ahol az előadótermek, tanulószobák, kollégiumi szobák, közösségi terek, irodák, egészségügyi központ, étterem, kávézó, szauna, medencetér és rendezvényfunkciók egyetlen összefüggő, magas minőségű intézményi együttessé állnak össze. Ez az épület azonban jóval több egy korszerű sportlétesítménynél: olyan közeg, amely egyszerre szolgálja a közösség céljait, építi is a közösséget és formálja a személyiséget.
A rendkívül összetett tervezési programot Józsa Dávid, Radics Andrea és Takács Norbert tervezők, valamint csapatuk példamutató érzékenységgel oldották meg. Munkájuk különös értékét az adja, hogy mindezt egy műemléki környezetbe ágyazva, a meglévő épületegyüttes tiszteletben tartásával, ugyanakkor helyenként mai építészeti eszközökkel tették teljessé.
Meggyőződésem, hogy az építészet a továbbírás művészete is. Minden jó ház párbeszéd a múlttal: tekintettel kell lennie a tradícióra, az előttünk járók által megformált történetekre, városi rétegekre és emlékekre. Az építészet akkor válik időtállóvá, ha nem pusztán megőrzi az örökséget, hanem képes azt új jelentésekkel gazdagítani. Az innováció csak a múlt ismeretén és tiszteletén keresztül válhat hitelessé, miközben a meglévő épített örökség is csak így maradhat élő része a város szövetének és a közösség mindennapjainak.
A tervezők ezt a gondolatot ritka alázattal és építészeti fegyelemmel valósították meg. A meglévő védett épületegyüttes megújítása során nem a látványos gesztusok, hanem a pontos arányérzék, az anyaghasználat tudatossága és a hely szellemének tisztelete vezette őket. A történeti épület karaktere megőrződött, miközben az új funkciók természetes módon épültek bele a meglévő struktúrába.
Az új beépítésű épületszárny letisztult téglaburkolatú téglatestekből képzett kubusa finom anyag- és formakontrasztot alkot a műemlék épület vakolt, tagozatokkal, párkányokkal kialakított tömegéhez. Ezáltal el is különül, de a téglahomlokzat egyben egyfajta időtlenséget is mutat, díszítetlensége okán nem konkurál a meglévő épülettesttel, hanem ahhoz finoman hozzátesz. Ugyanígy jó kontraszt és finom gesztus például a meglévő épületrészen belül a régebbi tömörebb épületszerkezetekkel együtt megjelenő új filigrán, szépen osztott üvegfal. Így egészíti ki egymást a múlt és a jövő, így válnak aztán eggyé, teljessé.
Az öreg épület így újul meg, az innovatív elemek így épülnek be egy tágabb történeti kontextusba.
A projekt egyik legnagyobb erénye éppen az, hogy képes volt megőrizni a hely atmoszféráját. A fák közé simuló épületegyüttes, a visszafogott színek és anyagok, a történeti és kortárs rétegek természetes együttélése olyan nyugalmat sugároz, amely ritka érték a mai épített környezetben. Az épület nemcsak kiszolgálja használóit, hanem nevel is: térélményein keresztül érzékenységet, arányérzéket és kulturális folytonosságot közvetít a benne élő fiatalok felé.
Különösen nagy öröm számomra ez a beruházás, hiszen azon szerencsések közé tartozom, akik hosszabb ideig élhettek Sopronban, ebben a kivételes atmoszférájú városban. Sopron nemcsak történelmi múltjával, hanem épített örökségének gazdagságával is egyedülálló helyet foglal el hazánk városai között: több mint négyszáz védett műemléke révén különleges felelősséget hordoz mindazok számára, akik itt alkotnak.
Éppen ezért minden olyan beavatkozás, amely képes a múlt értékeit tovább örökíteni, túlmutat önmagán. A Darazsak Sportakadémia kampusza nem csupán egy sikeres építészeti rekonstrukció vagy sportberuházás, hanem példa arra is, miként lehet hagyományt és innovációt, örökséget és jövőképet egységbe rendezni.
Ez az épület egyszerre szolgál közösséget, sportot, nevelést és várost. Olyan ház született, amely nemcsak használható és korszerű, hanem méltósággal gazdagítja Sopron épített világát.
Ehhez a kiemelkedő, érzékeny és időtálló alkotáshoz szívből gratulálok a tervezőknek és minden közreműködőnek.” – hangzott el a pályázat méltatása során.
Köszönjük az archi.doc tervezőinek a remek munkát, és gratulálunk a III. helyezéshez!